Ma ráját simogattam, persze ezzel nem voltam egyedül… Elég hülyén hangzik, nem? Miért jó nekünk ráját simogatni?
Szerintem azért, mert mi is csak biológiai lények vagyunk még akkor is, ha szeretünk erről megfeledkezni. Olyan méltatlan hozzánk a tudat, hogy a legközelebbi rokonainkkal, a csimpánzokkal és bonobókkal több, mint 98%-ban megegyeznek a génjeink. Velük, akik annyira xenofóbok (idegengyűlők), hogy lelkiismeret furdalás nélkül megölik az idegen csapat fajtárs tagját; és akik ha feszültek, csoportos orgiában oldódnak fel. Bezzeg mi…
Igaza van Freudnak, az ösztönök minket sem kerülnek el.
Az érem másik oldala, hogy a többséget mosolyra fakaszt egy kutya vagy park látványa a betondzsungelben. És persze nem csak az agresszió vagy szexualitás ösztöne létezik, hanem az önfeladásé is: hangyáknál is megfigyelhető már az egyén háttérbe vonulása a csoport érdekében.
Szóval lehet, hogy a rája simogatással visszakapunk egy darabot civilizáltan gátolt ősi, állati mivoltunkból; az örömöt, amit akkor éltünk meg, mikor még mi is a természet részei voltunk.