Akár ünneplünk, akár nem; azért a tudatunkba beférkőzik a média által lépten-nyomon közvetített, a többségi társadalom által elfogadott Valentin-nap.
Ez is csak egy “kötelező ünnep”: olyan, mint a karácsony, vagy az újév. Ünnepelnünk kéne, azt mondják. Örülnünk kell. Kész, nincs pardon.
Emlékeznünk kell arra, hogy “milyen jó, hogy van családunk”; “hiszen csodás, hogy ilyen nagy szeretetben élünk”; “olyan szerelmes vagyok a partnerembe”; vagy “szuper, hogy jön egy újév, mert az előzőben is megtörtént minden, amit szerettem volna”.
Az egyedülálló szívek is dobognak ám 😉
De mi van akkor, ha mindez egészen egyszerűen nem igaz? Sokan élnek – saját döntés vagy kényszer hatására – család vagy párkapcsolat nélkül. Még többen úgy, hogy nem úgy alakultak a dolgok az életében, ahogy szerették volna, ahogy tervezték. Jó dolog a párkapcsolat, de érik az embert csalódások. Szép a család, de lemondások is vannak benne. Van szeretet, csak néha nem annyi, amennyit szeretnénk.
A “kötelező ünnepek” felhívják a figyelmünket a csalódásainkra: halljuk a “jingle bells”-t az üzletekben, nézzük a sok piros plüss szívet a kirakatokban; látjuk a reklámok fiatal, nyurga, felhőtlenül mosolygó modelljeit. Egyáltalán szeretnénk mi úgy élni, ahogy az adott ünnep diktálja? Nagycsaládban, szeretetben, hetero párkapcsolatban…még a legelszántabbakat is elbizonytalaníthatja a többségi társadalom által diktált útmutató arról, hogyan kell élni. Ilyenkor nehezebb kitartani saját gondolataink, elhatározásunk mellett és megélni, elfogadni önmagunk.
Levonjuk a következtetést: “hát nekünk is pont ilyen gondtalanul boldognak kéne most lenni” – aztán magunkba nézünk, és rövid úton megállapítjuk, hogy nem vagyunk. Ettől persze csalódunk. Ki kicsit, ki nagyot; de a többség számára az örömbe vegyül egy kis keserűség is.
Reális-e elvárnunk bárkitől, vagy magunktól, hogy ugyanolyan gondtalanul boldogok legyünk, mint a látott modellek? Egyáltalán szükségünk van-e rá? Nem elég csak szimplán örülni? Egyáltalán nem biztos…
Használhatjuk ezt az időszakot arra, hogy megvizsgáljuk önmagunk és a környezetünk: olyan-e, amilyennek mi szeretnénk? Reálisak-e az elvárásaink? Ha igen; akkor csak jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk. Ha elérhető a célkitűzésünk, és tudunk is tenni érte, akkor még mindig jól jöhet egy segítőtárs: www.pszichologus.online
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: